Őshonos háztáji
A Magyar racka juh (korábbi neve: a hortobágyi racka juh)
súly: anyák 35-45 kg, a kosok 50-70 kg
marmagasság: anyáknál 66 cm, kosoknál 72 cm átlagosan
A fajta eredetét még homály fedi, bizonyítékaink nincsenek arról, hogy honfoglaló őseinkkel került
volna a Kárpát medencébe. Nem tudjuk pontosan behatárolni, hogy a Kárpát-medence mely területére
pontosan mely népcsoporttal és mikor érkezett be a magyar juh. Első régészeti emlékek, leírások a
XVI-XVII. századból származnak, amelyek egyértelműen a fajta jelenlétére utalnak. Évszázadokon
keresztül a magyar pásztorélet meghatározó juhfajtája volt. A magyar racka juh létszáma az 1870-es
években elérte a 4,5 milliót, ami jól mutatja akkori jelentős szerepét.
A kedvezőbb hús-, tej-, illetve gyapjúhozamú juhfajták elterjedésével viszont számuk fogyatkozásnak
indult. A hanyatlás olyan mértéket öltött, hogy a II. világháborút követően egyedül lelkes hortobágyi,
illetve debreceni tenyésztőknek köszönhető, hogy nem tűnt el a racka országunkból ezért is nevezték
sokáig hortobágyi racka juhnak.
Fő ismertetőjegye a szarvalakulása, mely a világon egyedülálló. A két ősi színváltozatot
különböztetünk meg, ugyan jelenleg egy fajtának tekintjük.
Évente egyszer ellik, az üzekedési időszak minden évben nyár végén kezdődik és átlagosan hat hétig
tart. Általában egy bárányt hoz a világra, az ikerellések aránya az élőhelytől függően 5-40% lehet.
Kiváló anya, jó báránynevelő, tejtermelése alapján akár a tejelő juhok csoportjába is sorolhatnánk.
Korábbi feljegyzések szerint a bárányok leválasztása után, az anyák egy szezonban átlag 60-100 liter
tejet is termelhetnek, ámbár ma már nemigen fejik.
A bárányok erősek, rendkívül életképesek, már a születésük napján képesek az anyjukkal akár több
kilométert is megtenni. A tökéletes szervezeti szilárdsága, jó legelőkészsége, élénksége kiválóan
alkalmassá teszi a külterjes, jórészt istálló nélküli tartásra. Így tartották ezer éven keresztül, így kell
megőriznünk ezután is.
Bár az egész testi felépítettsége tetszetős, mégis a legszebb testtája a feje. Büszke tartása, fölfelé álló
pödrött szarvai egyedülállóak a világ juhfajtái között. A legtetszetősebb szarvalakulás elölnézetből az
egyenes szárú, szabályos V alakban felfelé álló, hossztengelyében egyenletesen pödrött, két éves kor
fölött legalább 4 csavar fordulatot vett szarv. A kosok szarva hosszabb, vastagabb és valamivel
nagyobb terpesztésű.
A szarvak hossza anyáknál meg kell, hogy haladja a fej hosszát, míg kosoknál a fejhossz legalább
kétszerese a kívánatos.
Mozgása gyors, ügyes és harmonikus. A gyapja meglehetősen durva, tincses, majdnem zsinóros
szerkezetű, hullámos lefutású, egyes testtájakon akár 30 cm-t is elérő vagy meghaladó hosszúságú,
majdnem földig érő, csak a nyakat és a törzset fedi. A mellső lábak rövid, fényes fedőszőrökkel
borítottak. A hátulsó lábak gyapjúval benőttsége igen gyakori. A hasra rendszerint nem jellemző a
benőttség, különösen idősebb korban. A bunda színe fehér vagy fekete.
Magyar parlagi kecske
A házi kecskék a vadon élő bezoár kecskétől (Capra aegagrus) származnak.
Magyarországon már a rézkorban is éltek házi kecskék. Mai ún. parlagi kecskénk a vad őstől
meglehetősen eltérő küllemű, az ún. Prisca házi kecskék jellegzetes képviselője. Feltehetően őseink
is hoztak magukkal kecskét és az itt élő népek kecskefajaival keresztezve alakult ki a mi őshonos
kecskefajtánk: a “magyar parlagi” kecske vagy más néven “magyar tincses”, hiszen jellemző a 10 cm-
es vagy az azt meghaladó szőrhosszúság,ami az egész testet (tincses), a bordaívtől hátrafelé eső
testrészt (gatyás) borítja és eme tulajdonságát az utódaira örökíti. Nem tudatos tenyésztői munka
eredményeképpen jött létre.
A különösebb tenyészcél nélkül általában kisgazdaságban tartott kecskeállományunk balkáni
rokonságra utaló küllemben jelenik meg.
Általában egyszínűek, fehérek, vörösek, feketék, testükön egyenletesen hosszú szőrrel borítottak, a
nyakrész viszont rövid szőrű. Magyarországon a kecskét a szegény ember tehenének nevezték, igen
kis költséggel tartható és ehhez képest sok hasznot produkáló állat. Teje, húsa, bőre jól
hasznosítható.
A magyar parlagi kecske a mai intenzív fajtákhoz képest kis termetű, kevésbé termelékeny fajta. Igaz
viszont, hogy rendkívül igénytelen és a betegségekkel szemben igen ellenálló. Az 1960-as évektől
kezdve a korszerűbb nyugati fajták szinte teljesen kiszorították a hazai parlagi állományt, melynek
utolsó maradványait a Hortobágyi Nonprofit Kft. vette tervszerű tenyésztésbe.
Állatparkunk tekintélyes szarvval rendelkező bakja Lőrinc. Anyakecskéinket és gidáikat az
állatsimogatóban testközelből is megismerhetjük. Hazai kecskéink sajátossága az ún. pirifül vagy
mogyorófül, amely egy recesszív tulajdonság.