Vissza a blogra

Ne higgy a GPS-nek!

Látogatóink többsége autóval érkezik hozzánk és igyekszünk is mindent megtenni, hogy a tájékozódásban segítsük őket. Kitábláztuk a várost és a bevezető útszakaszokat is, de arra igazán nem számítottunk, hogy pont a GPS tréfál meg minket.

Aki Fót felől érkezik, Fót után kétszer is keresztezi a vasúti pályát, majd egy lovarda mellett a GPS beirányítja egy mellékútra!! Nos, ez nem vezet hozzánk.

 

Pontosabban, a földút hepehupáit leküzdve a park egyik hátsó kerítésénél köt ki az út, ahol senki nem számít rá, hogy látogató érkezik. Így bejönni sem tudtok hozzánk, az egyetlen okos dolog a visszafordulás. Hogy ezt megelőzzük, több táblákon biztatjuk a sofőröket, hogy forduljanak vissza, de van, aki ezeket is leküzdi... :-)

Fót után Csomád település a következő, amire már nem kell behajtani, hanem Veresegyház felé leágazik az út. Beérkezve városunkba, egy körforgalom után, szintén táblával jelölve tudnak az Anonymus utcára behajtani. Ez már lakóövezet, kérjük, vigyázzatok az itt lakókra. Csak lassan.

Kívánunk problémamentes megérkezést!

A kisgyerekkel érkezőknek jó hír, hogy a Medveotthon új, nagy játszóján kitombolhatják rögtön az elgémberedett lábacskákat.

Partnereink